Állat-kínzó-kert

Egy borzasztóan brutális, a koncentrációs táborokat felülmúló eset szemtanúja voltam. Az Állatok és a Természet vonzott örök életemben. Állást kerestem és a budapesti állatkertet néztem ki magamnak, mivel itt az Állatok közelében tevékenykedhetek. A parasztudvar résznél érdeklődtem felvétel ügyben.

Egy "Állatgondozó" hölggyel beszéltem ez ügyben, aki többed magával ott végezte munkáját. Simán mentek a dolgok, mivel munkaerőhiányra panaszkodtak, éppen jókor jöttem volna. Mivel éppen a fő-főnök nem volt a háznál aznap, mondták, hogy nyugodtan nézzek szét, ha van kérdésem, kérdezzek. A paraszt udvarban kb. 20 kecske, 1 tehén, 2 mangalica, 2 láma, 1 pár prémes szőrmés ragadozó állat, ló, egy nagy uhu bagoly és kutya volt. Nagyon tetszett a környezet és örültem, hogy életem álma valóra válik.

Elérkezett az etetés ideje. Az egyik "gondozó"-val lementem egy pinceszerű helyiségbe. őrületes ammónia vagy inkább ahhoz hasonló szagot éreztem, meleg, vagy inkább hőség kíséretében. A fiatalember menet közben mondta, hogy itt tartják a takarmányállatokat. Én naiv még mindig nem sejtettem semmit.

Leérkeztünk a kis helyiségbe.

Kb. úgy 250 kis gyönyörű fiatal fehér egér és 200 fehér patkány volt külön- külön szűk akváriumba zsúfolva, hegyén hátán, ivóvíz nélkül fulladozva.

Szelídek voltak, mint a bárány. Szemük és viselkedésük nagyon nagy pánikról, félelemről tanúskodott. Fel-felugrándoztak, ki akartak törni. Egyikük-másikuk a ketrec tetejére felugrott és néma mozdulatokkal vagy cincogó hangon esedeztek, kibocsátásért. A "gondozó" leemelte az akvárium tetejét, és az egérkéket a farkuknál fogva a földhöz vagdosta, azt hittem, meghűl bennem a vér. Egy szerűen szólni sem tudtam, a rosszullét kerülgetett, amikor piciny testvéreim összelapított vagy még az idegektől remegő véres testrészét láttam. Valamelyik egérkének még dobogott a szíve, de már messze járt tőle az evilági élet.

Mindezt a folyamatot olyan természetességgel végezte, mintha sakkfigurák vagy üvegpoharak odacsapását intézte volna a földhöz. Közben azt mondta, hogy egy-két hónap múlva te is megszokod majd.

Nagy nehezen feljöttem a pincéből a levegőre és szótlanul magamba temetkeztem. Az egerekre és a patkányokra gondoltam.

Nemsokára egy fiatal, szintén gondozólány ment le a "halálház"-ba, és a patkányokkal csinálta ugyanezt.

28 évet megéltem, rengeteg horrorfilmet láttam annak idején, és éltem át jómagam is szörnyű dolgokat sajnos. Ezen dolgok olyannyira eltörpülnek, hogy szerelmes, romantikus filmnek tűnnek a pincében látott borzalmakhoz képest. Annak alapján, ahogyan itt egerekkel, patkányokkal, nyulakkal bánt az ember, elhamarkodottan és tévesen ember a neve, valójában érzéketlen pusztító lény. A gondozók közül a fiatalember és az egyik hölgy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja.

Ezután egy oktató program keretében egy különterembe mentünk, ahol egy patkányt és egy baglyot mutatott be a gondozó óvodásoknak, hogy az állatok szeretetére és az irreális félelmeik leküzdésére neveljék a gyerekeket. A gyerekeket felkérték jelentkezés alapján, hogy a már nem élő, szerencsétlen, lemészárolt jószágokat odaadják a bagolynak. Valamelyik kisgyermek óvakodott a feladattól, erre azt mondta a fiatalember - aki egymás után húzta elő a zsebében lévő halott kis porontyokat, egereket -: "Gyere, fogd meg bátran, ez már nem él, halott egér. Gyere, megfogjuk ketten!" Azzal megetették a baglyot. Szegény patkány is eljátszotta cirkuszi szerepét.

Amikor az "oktatójellegű és szeretetre irányuló" előadás véget ért, bementem egy ajtón egy terembe, ahol megláttam egy kb. 20x20 cm-es, lezárt tetejű műanyag dobozkában a barna kis patkányt, aki az állatbemutatón jelen volt.

Ezután lementem a pincébe szeretteimhez. Se szellőzés, se higénia, szerintem úgy 5% oxigén lehetett lent a helyiségben, nem több. Az egerek, patkányok vércseppjei a földön. Nagy meleg, irdatlanul tömény, semmihez sem fogható szag, legyek.

Ott voltam a barátaim, testvéreim között, sírtam és a földre borulva imádkoztam.

Nagy óvatossággal, hogy észre ne vegyék, kiszabadítottam a szűk terráriumból egy pár egérkét és patkányt. Szegények fuldokoltak és pihegtek a nagy melegben egymás hegyén-hátán és megriadtan ágaskodtak, ugráltak felfelé, a kiutat keresve.

Már egymást is elkezdték enni. Felvettem tövig megcsonkított, megrágcsált egérkémet, kivittem a levegőre egy papundekli dobozban, szalmára helyeztem, próbáltam egy kis vizet adni neki, de az orra is sebes volt és csípte szegényt, amikor egy párat kortyolt a vízből. Gondosan a dobozkába helyeztem. Talán azóta is ott van. És lélekben ott vagyok én is vele.

Már délután felé járt amikor megetettük a kecskéket, lámákat, ketten az egyik gondozónővel, aki szintén az egyik hóhér volt a fiatal, felvételizni készülő lányok közül.

Az egyik várandós kisebb kecske beszabadult a hátsó udvarrészbe. A fiatal gondozó 43-as bakancsos lábával terelte vissza a sűrű káromkodások közepette a fekete kecskét.

Ezután erőt vettem magamon, elbeszélgettem egy idősebb gondozóval, aki régóta az állatkertben dolgozik. Megemlítettem neki a fedőnév alatt dolgozó halálbrigádot, beszéltem a szenvedő állatokról. Azt válaszolta, hogy ezt mindegyikőjükkel meg kell tenni, mert a madaraknak nem adhatnak magokat . Az állatkertben 90 %-ban ilyen etetés van. /A naposcsibéket majdnem kifelejtettem akikre ugyanez a sors várt./

"Megpróbáltam vitába szállni, érvekkel megkontrázni, de láttam, hogy semmire sem megyek velük. Megtudtam, hogy az állatkert kívülről valóban egy rózsaszín léggömb. Már ami az állatokat illeti, ez így is van, de belülről, ha a kulisszák mögé nézünk, belülről - egy mészárszék. Hát, kérem szépen, itt tart ma az oktatás, a szeretet és az /ember/?

Én úgy vagyok vele ezek után, hogy nem csinálnék állatkertet, legalább is ilyen cellákat, terráriumokat, ketreceket ilyen áron, az Állatok árán.

Nagyon, de nagyon szeretem az Állatokat kivétel nélkül. Mivel tudom, hogy milyen kiszolgáltatottságban "élnek" az emberek által, mindenképpen segíteni akarok rajtuk! Ha a tévé képernyő előtt ülök, tudom, hogy nem olyan, mintha ott lennék, de tudom, hogy szabadok, a természetben vannak és élnek. És minden embernek, aki szereti az Állatokat, állatbarát, ezt meg kell értenie!

Tisztelettel:

Keresztes Gábor