Ferencsik István:
Gyümölcseinkről
"Az alma az egyedüli gyümölcs, amely más ételekkel együtt is
fogyasztható anélkül, hogy erjedés lépne fel" (MAZDAZNAN). Az
összes gyümölcsfajta közül a legfontosabb az alma. Az ókorban a
"gyümölcsök királynője" tiszteletbeli nevet kapta sok jó tulajdonsága
miatt. Legnagyobb előnye az, hogy szinte minden éghajlati viszony
mellet meghonosodik, és a kedvezőtlen időjárású években is lényegesen
nagyobb termést hoz, mint más gyümölcsfák. Másik fontos előnye,
hogy igen könnyű tárolni, kis odafigyeléssel, kevés veszteséggel
a tavaszi friss gyümölcsök megjelenéséig eláll. Az alma összetétele
alapján is olyan gyümölcs, mely biztosítja az élethez szükséges
tápanyagokat: kizárólag almán is meg lehet élni, szinte korlátlan
ideig. Magas a fehérjetartalma, csak néhány más idénygyümölcs előzi
meg. Szállításra is igen alkalmas. A világon mintegy 1200 fajtája
ismeretes. Az alma a gyümölcsök prototípusa éppúgy, mint a búza
a gabonáknak.
Összetevői: cukor, almasav, csersav, fehérje, gumi, rostanyag,
keményítő, organikus sók (magas a foszfor-, a nátrium- és vastartalma)
és háromnegyed részben víz. Rostanyaga csak teljesen érett állapotban
válik emészthetővé. Fajsúlya 0,8, jóval könnyebb a víznél. Szilárd
alkotórészei az egész gyümölcs 15%-át alkotják.
Az érett alma kb. 1-1,5 órát tartózkodik a gyomorban, vagyis az
emésztési ideje rövid, szinte azonnal energia nyerhető belőle. A
tapasztalat szerint az ugyanazon fán termett almák közül a nagyobbak
az értékesebbek. Magas foszfortartalma miatt az alma kiváló táplálék
a szellemi munkások és idegbetegek számára. Aki elszokott az almától,
vagy annyira tönkretette a gyomrát és emésztőszerveit, hogy az egészséges
ételeket nehezen tudja csak elfogadni, az az alma evésénél a következőket
vegye figyelembe: először csak egy harapást egyen, de azt nagyon
alaposan rágja meg, keverje össze nyállal, mert az alma evésekor
ez a legfontosabb! Az almának, mint tökéletesen megrágott és nyállal
elkevert folyékony pépnek kell a gyomorba kerülnie. Ezután fokról-fokra
növelje az adagot, s csökkentse ennek arányában a főtt ételeket!
Az almából naponta 1-1,5 kg is fogyasztható, kívánság szerint több
is. Az almával, mint általában a gyümölcsök fogyasztásával kapcsolatosan
vegyük figyelembe a sheltoni elvet, gyümölcsöt csak magában fogyasszunk,
a gyümölcsétkezés az gyümölcsétkezés, de egyben a folyadékigény
kielégítése is. Ha mást is akarunk enni, akkor az almát legalább
egy órával az étkezés előtt együk!
Az az ellenvetés, hogy a gyümölcsétkezés nem csillapítja az éhséget,
csak azt jelenti, hogy a gyomor és az emésztőrendszer már tönkrement.
Helyre kell állítani módszeres és tudatos munkával, mert ez az egyetlen
mód, hogy elvesztett egészségét valaki visszaszerezze és meg is
tarthassa. Természetesen a tömött gyomorra erőltetett gyümölcs sem
az egészség, sem az emésztés szempontjából nem jelent előnyt, csak
a további erjedést fokozza. Nem a gyümölcs okoz hasmenést, hányást,
lázat vagy egyéb tüneteket, hanem az, amit a gyümölcs előtt fogyasztottunk.
A gyümölcs a gyógyulás útjára vezet, megszabadítani igyekszik szervezetünket
az eddig okozott károktól.
Az alma nagyon jó tisztító, gyógyító hatású az alábbi betegségeknél:
paratífusz(ételmérgezés), enteritis (bélhurut), dizantéria (vérhas),
enterocolitis (koli baktériumok okozta bélfertőzés) és vesekövek.
Székrekedés nélkül gyógyítja a hasmenést, kitűnő bélműködés-szabályozó.
Tisztítja a húgyutakat, a tüdőket. Igen jó ellenszere a reumának,
a köszvénynek, mivel sói oldják a húgyköveket. Mint gyümölcs ugyan
enyhén savas, ennek ellenére organikus sói semlegesítik a fehérje
bomlástermékeiből származó savakat, tehát a szervezetet az alma
lúgosítja. Felső légúti megbetegedéseknél, hörghurutoknál is kiváló
hatású. Az édes és a savanyú alma másként hat. Az édes almát jól
hasznosítják a székrekedésben szenvedők, a vérszegények, míg a savanykás
almákra a túltápláltaknak és a reumásoknak van szükségük. Minden
alma hatásos vértisztító érelmeszesedésnél, szívbetegségnél, aranyérnél
és menstruációs zavaroknál. A rendszeres ülőmunkát végző embereknél
legalább kéthavonta kellene 6-8 napos almakúrát tartani. Az almát
- éppúgy, mint más gyümölcsöt - savas hatása miatt nem szabad kenyérrel
együtt fogyasztani, mert a keményítő emésztését lehetetlenné teszi.
Lehetséges tisztán almakúrát is tartani, esetleg a bevezetéskor
más ételek kiváltásával, később csak magában.
A táplálkozási gyakorlatban a sárga (golden) alma a leginkább ajánlott,
míg gyógyászati célra a REINETTE (ranett) almát tartják a legjobbnak.
A nálunk tömegében termesztett JONATÁN, IDARED és STARKING almák
túlságosan savasak és magas vegyszertartalmúak. Ez a túltermesztettség
miatt van. A gyümölcsfa immunrendszerének lerontását (nemesítés)
szükségszerűen követi a fokozott vegyszeres védelem. Így méretében
és mennyiségében növekszik, értékében csökken a gyümölcs. Ezzel
viszont a méret és mennyiség ellenében elvész az érték.
Csak egészséges, nedvdús, érett almákat szabad fogyasztani! Törekedjünk
az azonos fajtákra, mert mindegyiknek más-más a savassági foka,
nem keverhetők egymással. Almakúrát egész évben lehet a szervezet
regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy
hét legyen a bevezetés. Az almát mindig teljes egészében kell fogyasztani,
héjával magházával, magjával együtt. Így teljes értékű táplálék.
Ne dobjuk el az alma csutkáját, igen értékes szerves kötésű jódot
tartalmaz! Az almával leküzdhető a terhesség alatti hányinger.
Az alma általános összetétele dr. Lahmann szerint (1 kg):
4 g fehérje, 4 g zsír, 7-12 g szénhidrát, 13-15 g rostanyag, 4-5
g organikus só. Kálium 35,68%, nátrium 26,9%, kalcium 4,08%, magnézium
8,75 %, vas 1,4%, foszfor 13,69%, kénsav 6,09%, szilícium 4,32%.
Kitűnő tulajdonságokkal rendelkező gyümölcs. Sok az ellensége,
mivel nem a helyén, nem a megfelelő módon fogyasztják, zöldségfélének
tartják. Könnyű azonban ennek ellenkezőjéről megbizonyosodni magas
savtartalma (a zöldségek lúgosak), és a zöldségfélékkel való összeférhetetlensége
miatt. Elegendő a paradicsomos káposzta és a paradicsomos paprika
(lecsó) nehezen emészthető voltára utalni.
Ha a savas gyümölcsnek megfelelő étrendi helyen fogyasztjuk, vagyis
magában és délelőtt, akkor kiváló hatású. Keményítőtartalmú ételekkel,
fehérjékkel összeerjed, és az alkoholos erjedés miatt a szervezetet
savasítja.
Csodálatos gyógyító hatású gyümölcs. A citrom után a paradicsom
tartalmazza a legtöbb vitamint, foszfort, szilíciumot stb. Magas
oxálsav tartalma miatt félnek tőle. A maga helyén hasznos, az egyik
legjobb természetes gyógyszer. Különösen ajánlható az artritis (ízületi
gyulladás), a reuma, a köszvény, a gyulladásos betegségek (vese,
húgyhólyag), a kövek oldására (vese-, epekő) és vékonybélhurut (enteritis)
esetén.
Húgykősav-kristályokat feloldó képessége, vértisztító hatása kiváló.
A hibás összetételű étkezés miatt keletkezett gyomorsavtúltengés
hatásos ellenszere. Magas víztartalma akadályozza a vér besűrűsödését,
rothadásgátló, hányinger elleni anyagokat is tartalmaz. Hányinger
esetén azonban fel kell mérni, hogy a szervezet a korábbi szennyeződések
ellen védekezik e hányingerrel, vagy a legutóbbi étkezéseink tartalmaztak
nem megfelelő "tápanyagokat". Az utóbbi esetben nem szabad a hányingert
leküzdeni, jobb kitisztulni. Mint böjtös "kúra-gyümölcs", igen jó
szolgálatot tesz az érett, szabad földön termő paradicsom. Ezt soha
ne tévesszük össze az értéktelen "fóliás" paradicsommal, mert a
várt eredmény az utóbbinál természetesen elmarad, pedig a pénztárca
sokszorosan bánja hiszékenységünket.
Paradicsomot csak nyersen szabad fogyasztani! Főzve, zsírral-olajjal
sütve emészthetetlen, ártalmas étel. Kiskorú gyermekeknek csak a
teljesen egészséges, érett és vegyszermentes gyümölcsök adhatók.
Ez nem mondható el a fóliás termesztésről. A paradicsom vásárlásánál
figyeljünk fel a foltosodásra! Sajnos, az utóbbi években a termelők
nyereségvágytól hajtva, kitalálták a gyorsérlelő vegyszereket is.
Ezek alkalmazása arról ismerhető fel, hogy a gyümölcs foltosan pirosodik.
Gyermekünk egészséges táplálásának fontos alapanyagai: a paradicsom,
a szőlő, az alma és a teljes kiőrlésű (fekete) kenyér.
A paradicsom 10g fehérjét, 2 g zsírt, 40 g szénhidrátot, 6 g szerves
sót, 5 g rostot tartalmaz kilogrammonként.
|
|