Gópika dászi:
Tiszta ízek Vegetárius szakácskönyv
"A test olyan eszköz,
ami lehetőséget ad a cselek-
vésre, ezért nekünk kötelességünk
ápolni és gondozni azt. Ne csupán azért
együnk, hogy teli legyen a bendőnk. Ne csak
arra törekedjünk, hogy az étel ízes legyen, hanem
arra is, hogy az erőt adjon az élethez, és elősegítse
bennünk a lelki harmóviát és szeretetet! Az az étel,
amit vonakodva, nem megfelelő, vagyis nem pozitív
rudatban főznek, nem lesz tápláló, hiába van benne
minden tápanyag. Nem okoz feltétlenül betegséget,
de az egészséget sem mozdítja elő. Sajnos a nyugati
ember nincs tisztában azzal: nemcsak a megfőtt ételt
fogyasztja el az ember - az étellel együtt a szakács
tudata is hatással van rá! Ahhoz, hogy az étel va-
lóban pozitívan hasson szervezetünkre, a sz-
kács tudatának is nagyon pozitívnak kell
lennie. Ezért tanítja az indiai ezoterikus
hagyomány, hogy az ember főztje
Istennek szóló, szeretetteljes
felajánlás legyen."
|
Hozzávalók:
4 dl búzadara
20 dkg vaj
4 Dl cukor
10 dl víz
Tegyük fel a cukrot a vízzel főni. Tegyük a vajat egy lábosba, olvassuk
fel, és pirítsuk meg benne a búzadarát. Állandóan kevergessük.
Amikor a cukros víz forr, öntsük rá a megbarnult darára. Óvatosan
csináljuk, nehogy megégessük magunkat a kicsapódó gőzzel. Alaposan
keverjük el, majd fedjük le az edényt és vegyük le a tűzről.
Egyszer-kétszer keverjük meg, és tegyük vissza a fedőt. Egy negyedóra
múlva kész. Ha teljesőrlésű liszt darájából készítjük, kicsit kevesebb
cukor, és hosszabb főzési idő szükséges.
Az egyszerű halavától annyiban tér el, hogy
a búzadarát nem pirítjuk barnára. Abba kell hagyni a pirítást, amint
a búzadara kezd kifehéredni. A vízbe tegyünk sáfrányt. Esetleg a
pirítás elején 2 dl mákot is tehetünk a darába, a vége felé kevés
mazsolát, így újabb érdekes ízt kapunk.
Hozzávalók:
8 dl morzsolt csemegekukorica
3 nagy paradicsom
3 evőkanál vaj
1 kiskanál cukor
1 csomó petrezselyem
csipetnyi bors
kevés só
Vágjuk fel karikákra a paradicsomot, aprítsuk fel a petrezselymet,
és tegyük az olvasztott vajhoz. 10 percig pirítsuk, és időnként
keverjük meg. Tegyük hozzá a kukoricát, a sót és a borsot. Pároljuk
fedő alatt addig, míg a kukorica meg nem puhul. Időnként keverjük
meg. Rizzsel nagyon finom.
Hozzávalók:
1 kg alma
3 dl cukor
2 evőkanál ghi
1 kiskanál ánizs
2 kiskanál római kömény
1 kikanál fahéj
4-5 csípős fűszerkömény
Vágjuk a megmosott almát nyolcfelé. A magházát távolítsuk el, meghámozni
nem fontos. Tegyük a lábasba a ghít, és pirítsuk meg benne a fűszereket
a következő sorrendben: római kömény, szárított csípős paprika,
ánizs. Rakjuk hozzá a felvágott almát, és szórjuk rá a fahéjat.
Fedő alatt főzzük. Annyi vizet tehetünk hozzá, hogy oda ne égjen.
Amikor megpuhult és üvegessé vált az alma, keverjük hozzá a cukrot,
majd vegyük le a tűzről. Ha frissen sült purival tálaljuk, akkor
még az sem hagyja ott, aki máskülönben nem kedveli az erőset.
Hozzávalók:
50 dkg rebarbara
cukor ízles szerint
csipetnyi fahéj
csipetnyi őrölt ánizs vagy más édesfűszer
50 dkg rebarbaralevél nyelét megtisztítjuk, 3 cm-es darabokra vágjuk,
majd 2 liternyi vízben a fűszerekkel együtt megfőzzük. Hidegen a
legfinomabb.
|
|