Ízelítő Horváth Éva - Szepesi Dóra

Harmónia az ételben - Harmónia az életben

című Makrovegetáriánus szakácskönyvéből

Mángold krémleves

Hozzávalók:
1 kis fej hagyma
1 cikk fokhagyma
1 evőkanál olaj
4 dkg rozsliszt
1 liter szójatej
30 dkg mángold
őrölt szerecsendió
tengeri só
bors
A hagymát finomra vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk és az olajban üvegesre pároljuk. Belekeverjük a rozslisztet, majd a szójatejjel felengedve jól összekeverjük. A mángoldot megmossuk, vékony csíkokra vágjuk, és 10-15 percig főni hagyjuk ebben a lében. Fűszerekkel ízesítjük. Ízlés szerint tehetünk bele egy kis sojut is. Ugyanezt a levest spenótból is elkészíthetjük, akkor a főzési idő valamivel rövidebb.

Zöldborsós sárgarépafőzelék

Szívesen eszik azok a gyerekek is, akik különben nem hajlandók sárgarépát fogyasztani.
Hozzávalók:
1 kg sárgarépa
25 dkg zöldborsó
1-2 kis fej vöröshagyma
3-4 evőkanál olaj
tengeri só
A jól megmosott sárgarépát egészen vékony karikákra vágjuk. Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk a sóval. Beletesszük a répát, és állandó kevergetés mellett megfonnyasztjuk. Ekkor hozzátesszük a azöldborsót, és tovább kavargatjuk, hogy egy kicsit a zöldborsó is átsüljön az olajban. Felengedjük egy pohár vízzel, és figyeljük, hogy mikor ehető már a répa. (Amikor már nem kemény, de nem is nagyon puha.) Egy kevés teljes kiőrlésű liszttel beránthatjuk. Petrezselyemmel, kaporral vagy snidlinggel tálaljuk.

Tabuli (arab étel)

Hozzávalók:
2 csésze bulgur vagy durvára darált búza
1/2 kg szétmorzsolt tofu
1 nagy apróra vágott paradicsom
1 csomag karikára vágott újhagyma
1-2 kávéskanál tengeri só
1/2 kávéskanál feketebors
1 csésze finomra vágott petrezselyem
1/2-1 csésze finomra vágott menta
3 evőkanál citromlé
1/4 csésze hidegen sajtolt olívaolaj
A bulgurt vagy darált búzát egy nagy tálban összekeverjük vízzel, 1-2 óráig állni hagyjuk, amíg a vizet egészen beissza, és a gabona puha lesz. Hozzáadjuk a tofut, a paradicsomot, a hagymát, sóval, borssal ízlés szerint ízesítjük. Meglocsoljuk citromlével, beszórjuk mentával és petrezselyemmel. Ráöntjük az olívaolajat, salátás villával és kanállal jól megforgatjuk, s ha szükséges, még ízesítjük. Csapatival nagyon azletes vacsora.

Karalábé csicseriborsóval, fekete köménnyel

Egy csészényi csicseriborsót éjszakán át beáztatunk. Az áztatólevet leöntjük, majd a vízben fedő nélkül 1 órán át főzzük, utána kuktában még 3/4 órát, úgy, hogy 2-3 ujjnyi víz legyen a borsó fölött. Az apróra vágott hagymát vaslábosban pirítjuk napraforgóolajon, beletesszük a kávéskanálnyi feketeköményt, a 2-3 db héjával együtt feldarabolt karalábét (az alsó, fás részt levágjuk). Időnként lefedve, kavargatva dinszteljük. Ha kész, belekeverjük a borsót. Tetszetős, finom étel!

Pirított szójacsíra

Szezámoljat hevítünk, belekeverünk 1 kiskanál kurkumát, 1 teáskanál mézet, őrölt borsot és szójaszószt, majd hozzáadjuk a szójacsírát (kb. 2 dkg). 3 percig kevergetjük ebben a forró szószban. Azonnal tálalható. Frissít, erősíti a vesét, csökkenti a magas vérnyomást.

VÁLTOZATA:

adjunk hozzá egy kis friss, reszelt gyömbért, fokhagymát, és röviden süssük át.

 


 
 
In english