Mazdaznan I. rész
Mi a MAZDAZNAN?
A legrégibb és legtartalmasabb tan a test, a lélek és a szellem
ápolására, melyet ember kigondolt, vagy Isten kinyilatkoztatott.
Honnan származik?
A végtelenség ősforrásából. Alapja a tapasztalat, a megfigyelés,
irányítója az emóció, az értelem. Magába foglalja az összes alaptant,
amelyeken a vallás, a filozófia, a természettudomány és a szociológia
nyugszik.
A MAZDAZNAN nem kultusz, ne mvallás, nem felekezet, nem szekta,
hanem teljesen szabad minden auritatív intézménytől, egyén vagy
csoport befolyásától. Tagjai egy olyan nemes, szellemileg emelkedett
család tagjai, akik a birtokukban lévő élettitkokat mindenkivel
közölni óhajtják, hogy ezáltal hozzájáruljanak a világ haladásához.
Szinte lehetetlen felsorolni, hogy mit nyújt a MAZDAZNAN. Ez a
tan magába foglalja mindazt, ami a gondolkodó embert érdekli: az
önsimeret, az önuralom, az akaraterő, a lélekjelenlét, a határozottság,
a kitartás, ritmikus légzés, a központosító életelem, a koncentráció
és a siker elérésének tanait. Mindazt a tudnivalót, amely szükséges
ahhoz, hogy az ember képes legyen kifejleszteni a hét alacsonyabb
vagy fő érzékszerv (látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés, érzés,
sugalmazás) mellett az öt magasabbrendű érzéket (gondolatátvitel,
távolhallás, szellemi megkülönböztetés, tiszta látás és megvalósítás-értékesítés)
is, vagyis működőképessé tehesse a létező 12 érzékszervét. Megismertet
összehangolt működésével, a fejlesztés tennivalóival. Megtanít a
betegségek kiírtására, arra, hogy hogyan tudunk megszabadulni a
legkülönfélébb mikróbáktól és baktériumoktól, valamint a rothadástól
és erjedéstől. Megszabadít a hipnózistól és a szuggeszciótól. Felvilágosít
az élelmiszerek tápláló értékéről, a vitaminok jelentőségéről. Megtanít
a gazdaságos életmódra. Így elérhető a test és a szellem újjászületése.
Megismertet és elvezet az emberiség nagy megváltásához, a feltaláló
szellem feléledéséhez.
A MAZDAZNAN azt kívánja, hogy egyszerű, tiszta életet éljünk, cselekedeteinkkel,
egész életvitelünkkel példát mutassunk. E példamutatás segítségével,
igaz szavainkkal és jótetteinkkel másokat is megismertetve megismerjék
az igazság fényét és a haladás ösvényére térve a tökéletességhez
érjenek el.
A MAZDAZNAN harcot vív a tetterős kollektivizmussal egybekötött
individualizmusért. Maga a szóösszetételből MAZDA az ember legmagasabb
ideáljait, vagy legmagasztosabb gondolatait, a tökéletes gondolkodásmódot
fejezi ki, míg a ZNAN, mint a JAXNAN szó rövidítése annyit jelent,
mint tisztelet, imádás, tiszta gondolkodás, vagyis a MAZDAZNAN tanok
követője alatt olyan embert kell érteni, aki tudatos kötelességét
mesterien gyakorolja. A MAZDAZNAN szó jelentése tehát: MESTERGONDOLAT.
A MAZDAZNAN tanok alapján élő, azt gyakorlatban megvalósító számára
lehetővé válik egyéniségének kifejlesztése, amely a testben, lélekben
és szellemben a legmagasztosabb, legnemesebb. Ilyen módon megszabadulunk
a betegségektől, a tudattalanságtól, a tévedésektől és lehetőség
myílik arra, hogy saját lábunkon álljunk és a saját dolgainkkal
törődjünk. Így képessé válunk magasabb célok megvalósítására.
Mindennapi életünk állandó dallamos harmóniává válik, amely teljes
összhangban zeng a természettel, az egész Teremtéssel, így a kozmikus
társadalmat a vak önzésből, szűkkeblűségből kiszabadított igazi
Isten- és emberszeretetre, önzetlenségre emelkedett egyéniséggel
gyarapítjuk, segítve ezzel az emberiség megváltását.
Azért vagyunk itt a Földön: hogy azt megműveljük, hogy a pusztaságokat
paradicsommá változtassuk: amely illő lakhelyül szolgáljon az Istennek
és szövetségeseinek.
A MAZDAZNAN nem vár semmit a követőitől, semmiféle kényszer nem
létezik a MAZDAZNANNÁL. A MAZDAZNAN nem egy újabb eszmei börtön
felépítése magunk köré, hanem az eddigi börtönfalak lebontása, amely
kilátást enged a végtelen kozmikus térségekre.
A MAZDAZNAN a szépet, a kellemest és hasznost egyben kínálja és
nyújtja számunkra, és azt el is érhetjük, ha keményen megdolgozunk
érte. Ha megismerjük e tan értékeit, mindent el fogunk követni saját
elhatározásunkból, hogy azt mások számára is hozzáférhetővé tegyük,
terjesszük, s ezt nem fogjuk sem kényszernek, sem kötelességnek
érezni.
A MAZDAZNAN sem vallási, sem hivatásbeli korlátozást nem ad, mert
a MAZDAZNAN csak felemel, tanít, tökéletesít és mindent kiegészít.
Nem hitterjesztés a MAZDAZNAN, de mindenkit vár és tanít, hogy az
emberiség elszakadt kapcsolatai újból helyreálljanak, a békét, a
boldog jövőt hirdeti.
A MAZDAZNAN tanításai alapvetőek és örök értékűek. Eredetük a történelmi
idők homályába vész. A külsődleges jelenségekkel, mivel azok nem
örök érvényűek, e tanítás nem foglalkozik (pl. politika), ám azok
emelkedésre serkentenek, a Tanításban megvilágítást, magyarázatot
kapnak. Ezek a tanok folyamatso segítseéget nyújtanak abban, hogy
előbbrehaladhassunk az Élet megértésében, és e tudást hasznunkra
fordíthassuk.
A foglalkozások során a légzés alapvető szabályaival kell megismerkedni,
a tudatos légzéstechnikát kell gyakorolni, mert ennek segítségével
lehet felébreszteni a gondolkodási érzéket, a tudatossághoz vezető
tizenkét úttal, hogy megérthessük a világot, mely körülvesz. Körülbelül
hat héten keresztül tart a ritmikus légzési gyakorlatok elsajátítása.
Ennyi a minimálisidő, amely képes az agysejtekben a rejtett intelligenciát
a felszínre hozni. Ez után lehet foglalkozni az emberi haladás diétájával,
azzal a céllal, hogy a tanítványok azt is kellően megértsék és birtokba
vegyék.
Igen alaposan meg kell ismerni a diéta "miért"-jét és "hogyan"-ját,
vagyis azt, hogyan kell egy menüt összeállítani, hogyan kell a táplálékot
előkészíteni, az élelmiszreket tárolni, hiszen nem csak a saját
jólétünkről van szó.
Célszerű demonstrációkat, bemutatókat és közös ételösszeáálításokat
is megszervezni, mint mondják "lakomákat".
A MAZDAZNAN tanítások alkalmazása meg tudja változtatni a világot,
ún. alsó áramtartományban (anyagi rezgések, metriális tér) pozitív
elmozdulás érhető el általa, vagyis a rezgések magasabb frekvenciái
kerülnek előtérbe, csökken a materialitás, nő a szellemi összetevő.
Ez még a fizkai megnyilvánulások terén is érezhető.
Dr. O. Z. A. Hanish által a múlt században megindított vegetárius
életforma ma már az európai kontinens lakosságának mintegy tizedét
érintette meg, igaz hazánkban talán az egy ezreléket sem éri el.
A "tudomány" hivatásos képviselői részéről talán itt a legnagyobb
az ellenállás, a megnemértés, a megérteni és felfogni nem akarás.
Ezt a hazai élelmezési- és élelmiszeripar is tevékenyen támogatja,
jól felfogott, de hibásan értelemzett érdekében. Hibás az értelmezés,
hiszen minden gondolkodó előtt világos, hogy hazánk számára a felemelkedés
útja nem a tömegtermelésben, hanem a biogazdálkodásban rejlik, melynek
megértéséhez is közelebb visznek a fentiek.
Ezt a folyamatot nevezhetjük az idők szellemének is, az azonban
kétségtelen, hogy ezt a MAZDAZNAN megalapítója és vezetője világosan
látta. Tudta és hirdette, hogy a századvég nagy szellemi áramlatai
csak akkor tudnak beteljesedni, ha az ember megváltoztatja az életmódját
és szakít a szellemi nyomorból kiszakadni nem engedő húsdiétával.
Ez a századvégi felkavarodás, mely hazánkban is megindult, még
ezután fog komoly erőpróba elé vinni minket, ezért van ma szükség
mindannyiunkra, akik meggyőződéssel választották hivatásukul a szeretetet.
Olyanez, mint a TISZTA GONDOLAT zaratusztrai tanítása a mai Irán
területén az ókorban, vagy mint 2000 évvel ezelőtt a Közel-keleit
vihar, amelyet Jézus megjelenése és tanítása támasztott.
A mai MAZDAZNAN és a Rudolf Steiner által megalkotott ANTROPOZÓFIA
véleményem szerint nemcsak jól megfér egymás mellett, de ki is egészíti
egymást, hiszen tanításaik azonos szellemiségből, a krisztusi szeretetből
táplálkoznak, és mindkét tanítás az ember igazi kozmikus tevékenységével,
annak feltárásával és megismertetésével foglalkozik.
Mindaz amit a MAZDAZNANBÓL megtanulhatunk, csak eszköz ahhoz, hogy
a bennünk lévő Isteni Szikrát, a Krisztosz Principiumot felismerjük,
az Örök Élet Szikráját felfedezzük, és felhasználjuk gondolataink
szabályozására. Ez vezessen bennünket minden gondolatunkban, szavunkban
és tettünkben.
Éljünk a MAZDAZNAN jelmondata, a "JÓ GONDOLAT, JÓ SZÓ, JÓ TETT!
szellemében.
CSak e felfogás szerinti gondolkozás vezet el annak a parancsnak
a megértéséhez, mely így hangzik: "Szeresd felebarátodat, mint tennmagadat!"
Ha ezt felfogja az ember, akkor nem lesz képes megölni embertársát,
vagy olyasvalakit (valamit), aki a saját kategóriájába, AZ ÁLLATOK
BIRODALMÁBA TARTOZIK, mertha az 5. parancsolatot, amely így szól
"NE ÖLJ!" megszegi, akkor hátráltatja a fejlődést. Nemcsak a saját
fejlődése ellenében tesz, hanem az egész emberi nem haladását visszaveti,
aminek következtében egyre messzebbre tolódik el az időben a BÉKE
SZELLEMÉNEK tudatosítása.
A MAZDAZNAN a tettnek, a jelenkornak a tanítása, innen értékeli
a múltat és a jövőt. Nem az írást értelmezi, veri a fejekbe, hanem
azoknak az adott korra vonatkozó értelmét igyekszik megvilágosítani.
Sajnos a jelent minden tudomány figyelmen kívül hagyja, hiszen
a vallások csak a jövővel, a természettudomány általában a múlttal,
a társadalomtudományok a jövő nemzedékkel foglalkoznak. A múltat
csak megismerni kell, hogy tudjuk honnan indultunk, hiszen az azon
idők szép gondolataiból nem valósult meg semmi. Hol van a Platón
által hirdetett idealizmus, vagy a Jézus által vérével is megpecsételt
szeretetvallás... (folytatjuk)
Ferencsik István
|
|