ZEN MAKROBIOTIKUS RECEPTEK

MICHEL ABEHSERA KÖNYVE ALAPJÁN

Hajdinakrokett

Hozzávalók:
1 csésze hajdinadara
4 csésze forrásban lévő víz
1 evőkanál tengeri só
1 csésze teljes őrlésű búzaliszt
2 evőkanál szezámolaj
2 kis vöröshagyma (reszelve)
4-5 mogyoróhagyma (darálva)
1 maréknyi apróra vágott metélőpetrezselyem
Mély serpenyőben pirítsuk a hajdinát szárazon barnára és ropogósra. Adjuk hozzá a forrásban lévő vizet és a sót. Főzzük 20 percig, majd hagyjuk lehűlni, és adjuk hozzá a lisztet. Egy serpenyőben forrósítsuk meg az olajat, és futtassuk meg rajta a hagymát. Hagyjuk lehűlni. Keverjük a lehűlt hagymát, a darált mogyoróhagymát és a petrezselymet a kásához. Gyúrjuk össze, és formázzunk belőle tetszés szerinti alakú és méretű kroketteket, forgassuk meg teljes kiőrlésű búzalisztbe vagy zabpehelybe, majd süssük ki annyi olajban, amennyi éppen ellepi az edény alját. Amikor szép barnára sültek, tegyük őket papírkendőre ami a fölösleges olajat magába szívja.

Csapati

A csapati gyorsan készített, nagyon finom kenyér, ideális utazásra és piknikre.

Keverjünk össze azonos mennyiségű teljes őrlésű búzalisztet és kukoricalisztet. Ízlés szerint sózzuk meg. Apránként dolgozzunk bele annyi vizet, hogy a tészta elváljon a tál falától és a kezünktől. Kezünkkel lapítsuk ki, és tegyük kiolajazott serpenyőbe. Süssük közepes lángon 10-10 percig mindkét oldalát.

Meg lehet próbálni hajdina- és fehérlisztből is. Csináljuk a csapatit nagyon vékonyra.

Élesztő nélküli kenyér

Alig rágható! Erről jut eszembe, járt mostanában fogorvosnál? Hogy ezt a csodálatos kenyeret élvezhessük, jó fogakra van szükség! Minél tovább rágjuk, annál jobb.
Hozzávalók:
2 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csésze hajdinaliszt
3 csésze kukoricaliszt
1/2 csésze szójaliszt
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj
1 evőkanál szezámvaj
Keverjük össze a listeket, a sót és az olajat egy tálba. Az olajat egyenletesen dolgozzuk be. Hagyjuk állni 1 órán át. (Ha azt akarjuk, hogy megkeljen hagyjuk másnapig állni.) Apránként adjunk hozzá vizet, és dagasszuk erősen míg a tészta ragadós és majdnem nyúlós lesz. Formáljuk cipóvá,lisztezzük meg, és tegyük kiolajozott kenyérformába. Hagyjuk 1/2 óráig állni. Süssük közepes sütőben 1 - 1 1/2 óráig.


  1. 4 csésze teljes őrlésű búzaliszt
    2 csésze hajdinaliszt
    2 csésze kukoricaliszt
    2 csésze főtt rizs
    1 1/2 teáskanál só
    10 evőkanál olaj
    1/4 csésze szárazon pirított szezámmag
    Úgy készül mint az előbbi, de sütés előtt a tetejét szórjuk meg szezámmaggal.
  2. 2 csésze teljes őrlésű búzaliszt
    1/2 csésze hajdinadara
    1 evőkanál olaj
    1/2 teáskanál só
  3. Akármilyen főtt gabona, pl. rizs, hajdina vagy köles belekeverhető a kenyértésztába. Jó szórakozást - mindenki saját belátása szerint keverheti a különböző liszteket.

Leves zabpehelyből

Hozzávalók:
4 kisebb vöröshagyma (hold alakúra vágva)
1 csésze zabpehely (serpenyőben megpirítva)
tengeri só
1 evőkanál kukoricaolaj
szójaszósz
Forrósítsuk meg az olajat a aserpenyőben. Nagy lángon pirítsuk benne a hagymát 3-5 percig, állandóan keverve, majd kis lángon 8-10 percig, amíg szép aranysárga nem lesz. Öntsük a hagymát, a zabpelyhet és a sót 6-8 csésze forrásban lévő vízbe. Keverjük össze, és főzzük lassú tűzön 20-25 percig. Tálalás előtt keverjük bele a szójaszószt.

Kukoricaszirom

Ez a mi "rósejbnink". Van egy óriási előnye: nem burgonyából, hanem kukoricalisztből készül!

Hozzávalók:
2 csésze kukoricaliszt
1 csésze búzaliszt
víz

Gyúrjuk össze a két lisztet fokozatosan hozzáadott vízzel; a tészta ne legyen se túl kemény, se ragacsos. Nyújtsuk ki nagyon vékonyra, és vágjuk tetszés szerint négyzetekre vagy körlapokra. 3-4 cm-nél ne legyenek nagyobbak. Bő forró olajban süssük meg: aranybarna színük jelzi, hogy elkészültek. Szedjük őket jó nedvszívó szalvétára, ami a felesleges olajat beszívja. Ízlés szerint szórjuk meg sóval.

Sárgarépaleves

Hozzávalók:
1 nagyobb vöröshagyma (apróra vágva)
3-4 sárgarépa (feldarabolva)
5 evőkanál teljes őrlésű búzaliszt
1 csipetnyi kakukkfű
1 babérlevél
1 evőkanál kukoricaolaj a zöldségekhez
1 evőkanál kukoricaolaj a liszthez
pirított kenyérkocka
tengeri só
6-8 csésze forrásban levő víz
Pirítsuk meg a hagymát és a sárgarépát az olajon. Keverjünk hozá egy kis vizet és turmixoljuk össze. Pirítsuk a lisztet a másik kanál olajon aranybarnára. Keverjük a zöldségpürét és a lisztet a forrásban levő vízhez. Adjuk hozzá a sót, a kakukkfüvet és a babérlevelet. Főzzük lassú tűzön 30 percig. Tálaljuk kenyérkockával.

 


 
 
In english