Tisztító kúrák
Általában a betegségekről és mérgekről
Főbb méregtelenítő szerveink
Vese
Legfőbb ellensége a szervetlen só, kerülni kell, az azt tartalmazó ételeket is. Az egészséges vese napi 2-3 g sót
tud kiválasztani. Az átlag magyar ember napi háromszori étkezéssel utánsózás nélkül 30 g sót eszik... Mára a fiataloknál
is megfigyelhető a vese érrendszerének romlása, vesekő. A szervezetnek szerves só kell, melyet zöldségekből,
gyümölcsökből, gabonákból tud felvenni.
A vesét mosni kell, legfőképp a növények által desztillált vízzel. Jók erre a lédús gyümölcsök, amikor a gyümölcsnek
szezonja van. A vízhajtó teák segítenek: zsurló, aranyvessző, nyírfalevél. A szem alatti rész a vesének felel meg, ha
az sötét, kékes, lilás, a vesékkel van a gond. Az íriszen 6 óránál van a vese, mellékvese, az ott levő foltok, szintén
veseproblémára utalnak, csakúgy ha a homlok két oldalán kopaszodik valaki.
Javasolt kúrák: tejsavó kúra, káposztalé kúra, körtekúra (a körtét le kell fagyasztani, majd felengedni és úgy
fogyasztani), dinnyekúra.
A só akadályozza méreganyagok kiürülését is, például a húgysavét. Kis mennyiségben kiválasztódik, de a többlet
felhalmozódik és vizet köt meg. Fázisok: 1, máj-, vesezavarok 2, szervek 3, vizeletben megjelenik a fehérje, cukor,
vörösvértestek. A só ingerli az idegrendszert, kalciumot rabol, szívre károsító hatással van. A sóhoz köthető
betegségek: (zöld)hályog, szívbetegségek, magas vérnyomás, érelmeszesedés, bőrkeményedés, időskori elbutulás,
szenilitás. Gyerekekre veszélyes, de ha gyermekkorban nem szoktatják rá, akkor később sem fog.
Máj
Fő ellensége a fehér cukor. A természetes szénhidrát (szőlő-, gyümölcscukor) nem, arra a szervezetnek szüksége is
van. Normálisan a szervezet nem találkozik olyan töménységben cukorral, mint a fehércukor esetén. Nem tudja azt
feldolgozni, megerjed, alkohol lesz belőle, károsítja a májat. A máj először enyhén begyullad, megemelkedik a hőfoka,
megnagyobbodik: hűteni kell, pl. nyers uborkával, káposztával, ananásszal, céklával vagy citrusfélékkel. A keserű ízű
teák is segítenek: zsálya, fehérüröm, ezerjófű.
Cukor lehet ok szívinfarktus, szívkoszorúér betegségek esetén, megköti a koleszterint, trombózisveszélyt okoz,
terheli a hasnyálmirigyet, mellékvesére is rossz hatással. A cukor hatására több gyomorsav termelődik, fekélyesedés
veszély! Megfigyelték, hogy a cukrot elhagyva emésztési problémák (pl puffadás) 50 %-a megszűnik. Oka lehet
epeproblémáknak, gyomor-, vékonybélgyulladásnak. Károsítja a szem recehártyáját, akadályozza a húgysav kiürítését.
Kalciumot és B vitamint von el, így oka lehet hajhullásnak, idegességnek, ingerlékenységnek. Szerepet játszhat végbél-,
emlőrák kialakulásában, leukémiában. Megfigyelték, hogy ha kisgyermek figyelme csapongó, hiperaktív, ennek lehet oka a
túlzott cukorfogyasztás. Szintén megfigyelték, hogy a cukorfogyasztás hosszú távon ugyanazokat a tüneteket produkálja,
mintha alkoholt fogyasztanánk.
Bőr
A máj segítője, kiegészítője. Helyes tisztítással sok méreganyag tud távozni: frottírozás, kötőszöveti masszázs,
izzasztás (mozgással, szaunázással), levegő és napfürdő segíti. Fő cél a vértisztítás (a vér viszi oda a mérget).
Böjtkúrák, fahéjolaj kúra segíti. Teák: csalán, gyermekláncfű, körömvirág. Ellenségei: fehér cukor, hús, tejtermékek.
Tüdő
A vese kisegítője. Fő ellenségei a hurutképző ételek (erősebbtől a gyengébb felé haladva): tej, tejtermékek - hús,
hal, tojás - szójás ételek - proteinkészítmények, élesztő - hüvelyesek. Nyálkaoldók: gyümölcsök, zöldségek, csírák,
héjában sült krumpli (só nélkül), frissen tört magvak. Figyelem: a vegyszeresen kezelt zöldség, gyümölcs hurutképző!
Teák: hársfa, bodza, kakukkfű, édesgyökér. A rendszeres légzőgyakorlatok segítik a tüdőt. Javasolt: fokhagymakúra,
eukaliptuszolaj kúra.
gyümölcskúra
Adott gyümölcs idényében. Segítik az egészséges anyagok felszívódását, és segítik a szervezetet az idegen anyagoktól
megszabadulni.
Eukaliptuszolaj kúra (valódi ausztrál eukaliptusszal)
1. változat: reggel és este adott mennyiséget bevenni mokkáskanálnyi mézzel, juharsziruppal: 1-9. napokon: 3, 4, 5,
6, 7, 6, 5, 4, 3 cseppet. Ez a kúra megelőző jellegű.
2. változat: A citrusfélék frissen csavart leve segíti az eukaliptuszolaj hatását: minden nap meghatározott
mennyiségű eukaliptusz olajat reggel 1dl meleg vízzel éhgyomorra, este 1 dl frissen facsart citrom/narancslével: 5, 6,
7, 8, 9, 8, 7, 6, 5 cseppet. Külsőleg is kell használni: inhalálás, bedörzsölés, fürdő. Ajánlott asztma, hurutos
megbetegedések, megfázás, lázas betegségek, esetén, cukorbetegeknek, reuma, vese és hólyagfertőzések, tbc, férgesedés
esetén.
Desztilláltvíz kúra
Vesetisztító. Egyszerre 2 csészét (4 dl) kell inni, naponta kilencszer: felébredés után, rá 2 órával, rá 2 órával,
rá 2 órával, ebéd, rá 2 órával, rá 2 órával, vacsora, rá 2 órával, majd rá 2 órával fekvés előtt. Azaz pl: 6, 8 10,
12-ebéd, 14, 16, 18-vacsi, 20, 22-fekvés. A desztillált víz nem veszélyes, mérgező, hanem a vegyes, sós étrenden
élőknél olyan intenzív tisztítást indít be, melynek tünetei a rosszullét jelei. Nagyon csökkenti a vérnyomást (sós
étrend mellett), ennek komoly következményei lehetnek. Ajánlott emésztési zavarok, vese-, hólyagpanaszok, nemi
betegségek, szívbetegségek, érszűkület, érelmeszesedés, reuma, köszvény, ödéma esetén. Megelőző jelleggel 21 napos kúra
tavasszal. Súlyos betegségeknél 12 héten át végezni. Rákos betegeknél ha kitartó, sok esetben gyógyulást hoz. Ha a
rákos beteg nem akar/tud böjtölni (ami a leghatásosabb), akkor végezzen desztilláltvíz kúrát, tisztán növényi étrend
mellett.
Citrom kúra (Romolo Mantovani)
Minden alkalommal frissen csavart citromlével végezzük. A citromlevet át kell szűrni, de nem fémszűrőn. A
citromfacsaró lehetőleg üveg legyen. A citromlevet higítatlanul igyuk, legfeljebb az első 4 nap higítsuk desztillált
vízzel. Az adag minden nap 1-gyel nő, reggeltől-estig irányban. Reggel éhgyomorra, délben és este az étkezés előtt fél
órával igyuk. R-D-E: 1-0-0, 1-1-0, 1-1-1, 2-1-1, ... 3-3-3, ezt egy hétig, 10 napig, majd visszafele csökkenteni:
3-3-2, 3-2-2, ..., 1-0-0. Jó vérszegénység, túlsúly, izületi gyulladások, vese- és májbetegségek, ödéma, vizenyő,
meszesedés (a szervetlen meszet oldja, nem a csontokban levőt) esetén. Akinek a foga érzékeny, használjon szívószálat.
Jó még, köveknél, krónikus gyulladásnál, fertőző betegségeknél. Fontos a kúra mellett a növényi étrend. Erős tisztulási
tünetek: fejfájás, hányinger, bőrkiütés.
Fahéjolaj kúra
Bőrbetegségek esetén, de megelőző jelleggel is. 10 nap Reggel belsőleg, éhgyomorra. 1. nap: 3 csepp fahéjolaj
kiskanál mézbe csepegtetve, jól elkeverni nyállal. 2. nap 4 csepp, 3. nap 5 csepp. 4-10. nap: 1 csepp 1 dl vízzel. Este
külsőleg: 1 ek. vivőolajhoz (legjobb a mandula), 10 csepp citromolaj, 5 csepp fahéjolaj. Az esti tisztálkodás után
felvinni a teljes bőrfelületre. Vigyázni a test nyálkahártyákra. Ajánlott még: gyomor, szíverősítőként, emésztést
javító, görcsoldó, fertőtlenítő, féregűző. Ekcéma, pattanás, akme, dermatitisz esetén.
Almakúra
Jó méregtelenítő, hiánybetegségeknél is ajánlott. Az alma héját és magvát is meg kell enni. 5 hetes. 1., 5. hét:
délig csak alma, délben és este növényi táplálék. 2., 4. hét: délig alma, vacsi helyett alma, ebéd növényi. 3. hét:
csak alma + citromos víz szomj esetén. Napi ötszöri étkezés, összesen 2-3 kg alma. A ciklusok rövidíthetők.
Vegyszermentes Ranett vagy Golden ajánlott.
Fokhagyma kúra
Tiszta növényi étrend mellett 6 héten át este 3 nagy gerezd fokhagyma szétpasszírozva. (Szagelvevés: ánizsmag,
szegfűszeg rágcsálásával.) Szem, orr, fül, agy, agyhártya betegségek esetén. Fertőtlenít, gomba, vírus, baktériumölő,
féregűző. Hatásos január-február és szeptember-október időszakaszban.
Paradicsomkúra
Jó édes ízű paradicsommal, éretten és nyersen. Mint az almakúra, csak 3 hét, 1., 3. reggel, 2. héten reggel és este.
(Lehet párnapos teljes paradicsom napot is tartani.) Reuma, izületi problémák, vesegyulladás, vesekő, epekő,
vékonybélhurut, gyomorsavtúltengés, hányás esetén.
Fűszerkúra
Tavasszal, mirigybetegség esetén, főleg alulműködésnél. A kúra alatt minden reggel légzőgyakorlatok, utána 1 csipet
fűszer elfogyasztása (jól megrágni és elkeverni a nyállal). Rá 1 pohár víz. 21 nap: 3 nap zsálya, 3 nap majoranna, 3
nap zeller vagy zellermagőrlemény, 3 nap borsmenta, 3 nap zsálya, 3 nap kakukkfű, 3 nap zsálya. 9 nap: sáfrány, fahéj,
szerecsendióvirág, szerecsendió, sáfrány, szerecsendió vagy virág, fahéj, sáfrány, fahéj.
Szódabikarbóna kúra
21 napos. Napi háromszor, 1 dl vízben feloldva. Reggel: csapott mokkáskanálnyi, éhgyomorra. Délben, este csipetnyi,
fél órával étkezés előtt. Erősen lúgosít. Jó mellette a lúgosító típusú ételek evése. Immunerősítő, fekélyesedés ellen,
gyulladásos betegségek esetén. Jó mellette külsőleg is: forró szódabikarbónás lábfürdő esténként.
|
|